Ematrica vásárlás

Utasként is jár a kártérítés

Kategória: Gépjármű blog

Sokan úgy gondolják, hogy ha a balesetet az a gépjármű okozta, amelyben mi magunk is ültünk, nem jár számunkra baleseti kártérítés. Aki pedig tudja, hogy jár, erkölcsi dilemmát kreál belőle, nem kíván édesapján, édesanyján, párján, rokonán vagy barátján kártérítési összegeket követelni. Pedig a dolog egyszerű. A kártérítést a biztosító fizeti, nem pedig a szerettünk.

A közlekedési balesetek látványa a mindennapi életünkhöz tartozik. Ebből kifolyólag ha valaki bármiféle gépjárművel utazik, az bizony joggal tarthat attól, hogy ő maga is elszenvedője lehet egy közlekedési balesetnek. Amennyiben a mi gépjárművűnkbe rohant egy másik kocsi, egyértelmű, hogy a baleset elszenvedői mi vagyunk, nem kérdéses, hogy azonnal a biztosítóhoz fordulunk és benyújtjuk kártérítési igényünket. Azt azonban kevesebben tudják, hogy a balesetet okozó gépjárművekben ülő utasok is (a sofőrt kivéve) ugyanolyan mértékben elszenvedői a balesetnek, tehát ők maguk is károsultak, nekik is jár a baleseti kártérítés. Amennyiben utasként szenvedtünk el károkat, veszteségünk legfőképpen nem vagyoni eredetű, ha nem a mi autónkról van szó, a szerencsétlenségből származó egészségkárosodásunk, esetleg maradandó sérülésünk van prioritásban, amely agy adott pénzösszeggel nem hozható rendbe, mint egy betört szélvédő.

Nem kell erkölcsi dilemmát kreálni az ügyből

Ha édesapánk, édesanyánk, gyermekünk, párunk, rokonunk vagy barátunk okozta a balesetet azzal a gépjárművel, amiben utaztunk, számos esetben nem vagyunk hajlandóak kártérítést igényelni arra hivatkozva, hogy érzelmi és elvi okok miatt nem növelhetem még nagyobbra szeretteim kárát. Ez a felvetés teljes mértékben téves. Ha mi kárszenvedői vagyunk a balesetnek, akkor nem szeretteinken fogjuk követelni a kártérítést, ugyanis ha egy sofőr balesetet okoz, akkor a Kötelező Gépjármű Felelősség Biztosítás fogja a károkat téríteni, tehát a sofőr biztosítója fizeti ki nekünk a kárunkat.

Tömegközlekedési baleset esetében

Ha buszon, vonaton, villamoson, metrón, vagy más tömegközlekedési eszközön utazunk, a helyzet hasonló, tehát amennyiben megállapítható, hogy a tömegközlekedési járművet vezető sofőr okozta a balesetet, akkor nem a sofőrön követeljük a kártérítés összegét, hanem annak biztosítója köteles megtéríteni szerencsétlenségünket. Annyiban azonban mégis speciálisabb a helyzet, hogy az az utasbiztosítást, amely általában megvan kötve egy tömegközlekedési járműre, sokszor nem tudja kifizetni a teljes kártérítési összeget, ugyanis ezekre egy úgynevezett összegbiztosítást szokás kötni, amely csupán egy bizonyos maximális összegig fizet. Mindettől függetlenül, ha kárunk nagyobb, mint amekkora kártérítést kaptunk, a fennmaradó összeget nyugodtan lehet követelni a jármű kötelező felelősségbiztosítóján, noha ilyen helyzetben érdemes egy szakjogász segítségét is kérni a sikeres kérelem érdekében.

Mit kell tennünk?

Egy ilyen eljárás rendszerint egy év alatt folyik le, amikorra várhatóan a sérült eljut egy olyan egészségügyi pontra, amikorra kiderül, hogy a kárszenvedő sérülésének mértéke mekkora pontosan. A legfontosabb egy roppant jó és alapos kártérítési igény esetében az, hogy minél pontosabban és minél gyorsabban kerüljenek lejegyzésre a baleset körülményei, és ezeket a lehető legtöbb bizonyítékkal támasszuk alá. Minél félreérthetőbben, kevesebb bizonyítékkal nyújtjuk be a kérelmünket, annál kevesebb kártérítést fogunk kapni, ezért bizonyos esetekben több millió forintunk múlik azon, hogy szakemberhez fordulunk-e segítségért, avagy önállóan kívánjuk megoldani a problémánkat. Mindenképpen érdemes szakjogászhoz fordulni, aki a kellő tapasztalattal és hozzáértéssel kezeli ügyünket.