Ematrica vásárlás

Köddé vált százmilliók

Kategória: Gépjármű blog

"Többszázmillió forintról nem tud számot adni az egyik legnagyobb hazai autókölcsönző, a Regina Kft. bérautóflottájának egy részét finanszírozó BAWAG Leasing&Fleet Kft. - tudta meg lapunk. Érdemes végignézniük a deviza hitellel rendelkező hazai vállalkozásoknak, hogy a tartós bérleti konstrukciók esetén a szerződésben rögzített napokon érvényes árfolyammal számlázzák-e a havidíjakat a finanszírozók." - adta hírül a vg.hu 2010.07.15-én

Van pénze, de még sincs – ezzel a drámai helyzettel szembesült a harmadik legnagyobb hazai gépjárműkölcsönző vállalat, a Regina Autókölcsönző alapítója, Bánki Jenő. A vállalkozó elmondása szerint egyik flotta bérlője által 2004-2008 között átutalt, több mint 317 millió forintról nem tud elfogadható precizitással számot adni a vállalat járműveinek egy részét finanszírozó BAWAG Leasing & Fleet Kft. A Regina alapítója emiatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon pert indított a finanszírozó céggel szemben. Az esetről értesítették a PSZÁF-ot is, és hamarosan a Gazdasági Versenyhivatal felé is jelzik a történteket annak érdekében, hogy mielőbb kiderülhessen, pontosan hová is kerülhettek a társaság partnerei által a lízingcég részére átutalt összegek.

A Regina Kft. tulajdonosának beszámolója szerint a BAWAG-gal létrejött finanszírozási egyezség keretében az ügyben érintett ügyfél – a Danubius Hotels cégcsoport – közvetlenül a lízingcégnek utalta át az általa használt és a járműkölcsönző által kezelt bérautók díjának jelentős részét. A dolgok mentek a maguk útján egészen addig, amíg a Regina Kft.-nél szoftverfejlesztésre és könyvelőváltásra került sor. A cég vezetője ekkor úgy döntött, hogy átvizsgálja az addigi finanszírozó partnerekkel az együttműködését, a múltbeli apróbb hibákat feltárja és megpróbálja rendezni azokat, így az ellenőrzés során a vállalat tételes folyószámla egyeztetést kívánt elvégezni finanszírozó partnereinél.

A BAWAG 2008 áprilisában jelezte elsőként a Regina Kft. felé, hogy a társaságnak mintegy 50 millió forintos elmaradása van. Később kiderült, hogy a Regina valójában másfél hónapos túlfizetésben volt, a gondot az okozta, hogy a finanszírozó nem látta az ügyfelek által beutalt összegeket. Mivel az autókölcsönző nyilvántartása szerint nem volt tartozásuk a finanszírozó felé, így megpróbálták feltárni az eltérések lehetséges okait.
Az átvilágítás során derült ki, hogy jelentős különbség van a BAWAG által kimutatott befizetések és a Danubius csoport által átutalt összegek között. A pénzügyi szervezet saját kimutatásaiban mindössze 104 millió forint körüli összeget látott a Danubius cégcsoport által megfizetettnek 2008 április közepén. Azt, hogy a 317 millió forintos teljes befizetett összeggel pontosan mi is történt, egyelőre nem lehet tudni – tette hozzá Bánki Jenő.

Tény ugyanakkor, hogy a lízingcég részéről – négy hónapos egyeztetést követően – szóban elismerték, hogy valóban látják már a 317 millió forintot meghaladó összeget, melyet a Danubius cégcsoport a 2004-2008 közötti időszakban utalt át közvetlenül a finanszírozónak, ennek lekönyveléséről azonban hiányos, értékelhetetlen és átláthatatlan kimutatást kapott csupán a Regina Kft.

A furcsaságok ezzel még nem értek véget, minthogy a BAWAG cégcsoport máig nem mutatta ki azt sem, hogy pontosan hova könyvelte le az autókölcsönző társaság járműveire 2004-2009 között, kárrendezés kapcsán kifizetett közel 29,7 millió forintot, amelyet totálkárokkal vagy lopáskárokkal kapcsolatosan fizettek meg a vállalkozás akkori biztosító társaságai. Az ilyen eseteknél legtöbbször többlet keletkezett, amely a Regina Kft.-t illeti, ezt azonban nem utalta vissza a lízingcég, és nem nyilatkoztak a túlfizetés átvezetéséről sem. Így adott esetben a feledés homályába is veszhetnek ezen összegek, állítja a Regina Kft. vezetője.

Időközben olyan apróság is kiderült, hogy közel tíz hónapig a svájci frank alapon finanszírozott gépjárművek havi lízing díját (180 HUF/CHF átlagos árfolyam helyett) – egy „technikai hiba” meghivatkozásával – a BAWAG az euro árfolyam figyelembevételével (280 HUF/Euro) terhelte ki a Regina Kft-re, így 60 százalékos többlettel sújtva a társaságot. Bár a hibát a lízingcég részéről elismerték, ezt az ügyet a mai napig nem rendezték le, a milliós tétel ugyancsak lóg a levegőben.

A jelek szerint egyébként a BAWAG a saját érdekei ellen is dolgozik, ugyanis akadályozza a finanszírozása alól kikerült, a Regina Kft. által teljes egészében kifizetett gépjárművek továbbértékesítését is azzal, hogy nem adja ki a törzskönyveket és a tehermentesítő papírokat. Az ezen autók értékesítéséből származó bevételből ugyanis a lízingcég által kimutatott – bár vitatott – tartozást tudnánk rendezni – tette hozzá Bánki Jenő.
A Regina alapítójának elmondása szerint az utóbbi hónapokban számos, a cég működését finanszírozó szervezettel vették fel a kapcsolatot hasonló okok miatt. Az érintett társaságok többsége az igazolt hibák esetén elismerte az elkövetett „technikai” hibákat és túlszámlázásokat, így legtöbb esetben megfelelően kezelték ezeket a problémákat. A cég egyébként csak azon több millió forintot veszített havonta, hogy a korábbi finanszírozók egy része a devizában felvett hitelek havi részleteit vagy a járművek lezárásait nem a szerződésben foglalt napon érvényes árfolyammal, hanem az adott hónap egy jelentősen magasabb árfolyamával terhelték rá és emelték le a tartós bérleti konstrukciók esetén. Ez egyébként jó lecke lehet a többi, deviza hitelt felvett hazai vállalkozás számára is, és bár nem kis munkát jelent az adatok egyeztetése, nagyon érdemes utánajárni – tanácsolja Bánki Jenő.

A BAWAG esetében nem sikeres a most zajló egyeztetés, nem kezelik őket egyenrangú félként – állítja a Regina alapítója, aki már 2 éve folyamatosan, írásban kéri a tételes folyószámla kiadását a BAWAG-tól, de erre a lízing nagyhatalom nem mutatott hajlandóságot még az ügyvédi levelek hatására sem. A helyzet elmérgesedésével egyre fenyegetőbb hangvételű üzenetek érkeznek a lízingcégtől, emellett már a Regina ügyfeleit is elkezdték zaklatni, megingatva ezzel a cégbe vetett bizalmat.

A Regina Autókölcsönző 20 éves múltra tekint vissza Magyarországon, és az egyik legnagyobb magyar tulajdonú cég ebben a szegmensben. A cégcsoport egy évvel ezelőtt közel 700 gépjárművel dolgozott, jelenleg mintegy 490 darab bérautót üzemeltet, a cég tavalyi forgalma pedig 1,5 milliárd forint körül mozgott. A vállalatvezető nem tagadja, hogy a nehéz gazdasági helyzet, az ügyfelek megromlott fizetési morálja, valamint a finanszírozási források leszűkülése igen nehéz helyzetbe sodorta a társaságot, azonban a kintlévőségek behajtása, a vitás ügyek rendezése mindenképpen sokat segít abban, hogy újra erőre kapjon a vállalkozás. Végső soron ez lenne az ügyfeleink és a finanszírozóink érdeke is – tette hozzá Bánki Jenő.

Az ügyben szerettük volna megkérdezni a másik érintett felet is, de több napos egyeztetést követően a Bawag Leasing&Fleet Kft. ügyvezető igazgatója, Kocsis Endre lemondta az interjút, azzal indokolva a lépést, hogy az ügy jogi útra terelődött. Kocsis Endre ugyanakkor jelezte, hogy véleménye szerint a bírósági kereset benyújtása mindenképpen megköveteli, hogy direktbe - így a bíróság előtt - rendezze a két cég az ügyet és ne a sajtón keresztül üzengessen egymásnak.

Szerző: Kalocsai Zoltán

Forrás: http://www.vg.hu/penzugy/hitel/kodde-valt-szazmilliok-321753